2025 novemberi prológus
Mi jobbat lehetne csinálni ebben a vigasztalan időben, mint rábólintani erre a kérdésre: „Egy kis november végi Chile?”
Számoljunk csak, november vége Chilében olyan május végének, június elejének felel meg. Hát persze, válaszoltam. És két nap egyáltalán nem eseménytelen utazás után, már itt ülök a Carnegie La Serenai főhadiszállásán és gondolkodom, hol is kezdjem.
Talán ott, hogy ismét Air France, ismét Párizsból egyenesen Santiago de Chilébe, csak most annyi különbség, hogy útitársam egy Sennheiser ANC (aktív zajszűrős) fejhallgató.
Nehezen hittem, hogy az utazás komfortját mérföldekkel magasabb színvonalra helyezi. Tudtam aludni, tudtam élvezhetően zenét hallgatni és a kedvenc rajzfilmem epizódjait (Rick & Morty) nézni. Szinte elrepült az a 14,5 órácska. Persze, azt konstatáltam, hogy vagy én hízok, vagy az economy lábterei szűkülnek misszióról misszióra. Minden esetre tagadhatatlan tény, hogy a Párizsban leejtett C-s töltőkábelemet csak Santiagoban tudtam felvenni ( és mielőtt rákérdeznétek, igen, nem álltam fel az egész út alatt). A trombózist úgy kerülöm el, hogy próbálok elviselhető pozíciót felvenni a zsebkendőnyi nekem jutó helyen. Ez nagyjából egyenértékű egy olimpiai aranyérmes birkózó számmal.
Ezektől függetlenül ripsz-ropsz Santiagoban találtam magam és már kezdtem azt hinni, hogy az eddigi legkönnyebb utam lesz a mostani, amikor a La Serenába induló járaton éppen elhelyezkedve a pilóta közölte, hogy bizonytalan ideig nem szállunk fel, mert a gépnek hiányoznak bizonyos, felszálláshoz elengedhetetlen dokumentumai.
No, azt hiszem, ez az a mondat, amit egy repülőn ülve a legkevésbé sem akar hallani az ember. Elgondolkodtam, hogy vajon a műszaki érvényességi vizsgája járt le, vagy esetleg a pilótánk varázsgombázott-e be (a közelmúltban bizony megtörtént ilyen).
Azon lamentáltam, hogy ilyen körülmények között talán jobb is a földön maradni. De aztán röpke két óra késés után felemelkedtünk. Majd rendben landoltunk is 52 percnyi repülés után La Serenában, ahol szomorúan konstatáltam, hogy a rám váró taxis bizony elunhatta magát és már nem várt rám. De leküzdve a nyelvi nehézségeket hívtam másikat, így már biztonságban egy csipketea mellett rakom rendbe a gondolataimat.
Sok fényképes dokumentációra nem volt alkalom, de azért fogadjátok ezt a pár hevenyészett fotót. És biztatlak titeket, kérdezzetek bátran kommentben, igyekszem rá válaszolni.
Ti pedig írjátok meg nekünk kommentben, hogy mi a neve a fotók közt látható légköroptikai jelenségnek?
Hamarosan újra jelentkezem, immár a Las Campanas Obszervatóriumból.
